Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Történelmi előzmények

Rövid történeti áttekintés
A Homoródszentmárton területén található sóbányák már az ókor óta ismert sóbányák voltak. Volker Wollmann a bányászatról szóló monográfiájában rámutat egy római kori erődítmény jelenlétére a sólelőhelyek közelében. A Hargita megyei Homoródszentmárton és Homoródszentpál sólelőhelyek közelében található a homoródszentpáli római castrum. A római korban a só kitermelése évszakhoz kötött volt (tavasztól őszig), de az állam általános szükségleteit egy teljes naptári évben biztosította.

Dákország legalább olyan fontos volt a Római Birodalom számára a sója miatt, mint az aranykészletei miatt. A mai napig fennmaradt a hagyomány, hogy a helyiek (külön erre a célra épített kutakból) sós vizet merítettek és használtak a háztartásukban. A falu területén az évek során végzett régészeti ásatások során az ősi időkből származó települések tárgyi bizonyítékai kerültek elő, mint például kerámiatöredékek, kőbalták töredékei és egy homokkő tőr hegye az őskorból, valamint Új típusú edénytöredékek.
A falu területéről a Coțofeni kultúrához tartozó kőbalták, egy bronzkori bronztőr és egy bronztőr, valamint ókori görög és római köztársasági érmék is előkerültek. A falutól nyugatra a római korban polgári település létezett, ahonnan egy felirat, három bronzdarab egy római szekérről és több római császári érme származik.

Az első okleveles említés 1333-ból származik, Sacerdos de Sancto Mario néven, majd 1487-ben Zenthmartin, 1636-ban pedig Homorod Szent Marton néven. A 13. században épült a középkori templom, a 15. században pedig késő gótikus stílusban újraépítették. A templomot 1613-ban kőfallal és hat toronnyal erősítették meg, majd 1888-ban lebontották. A középkori templom helyén 1889-ben épült a mai unitárius templom. A régi erődítményből megmaradt a kaputorony, amely a jelenlegi templom harangtornyaként szolgál.
Homoródszentmárton község 1876 óta a Magyar Királyság Székelyudvarhely megyéjéhez tartozott, ez a tagság 1920-ban a trianoni békeszerződés aláírásával megszűnt, amely szerződés Magyarország határainak megállapítását írta elő a szomszédos országokkal. A két világháború közötti időszakban a város Székelyudvarhely megyéhez, 1968-tól, az Autonóm Magyar Tartomány megszűnését követően pedig Hargita megyéhez tartozott.

Az unitárius templom egy középkori kaputoronyból és a régi gótikus templom helyén 1888-89-ben épült templomból áll. Egykor erődített fal vette körül hét toronnyal, amelyek közül ma már hat csak rom, a hetedik, amely ma templomtoronyként szolgál, még áll. A torony az erdélyi gótikus erődítményekre jellemző, hiszen ostrom esetén minden szükséges védelmi eszközzel el volt látva. A második emelet felett lévő felső szintek az 1775-ben és 1861-ben végzett felújítási munkálatok eredményei.
Az erődítmény fala sokáig állt, de a védőtornyok romos áállapotban állnak, az alapok, vagy az egyik esetében csak homályos alapok nyomai találhatóak meg. A közeli területeken található szász erődtemplomok építészeti hatása nyilvánvaló.

Utolsó frissítés:14:17 | 14.05.2024

Megszakítás